Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Elérhetőségeink

Queen Of Gardens Kennel & Panzió

0620/293-5026

[email protected]

Pusztazámor (Pest megye)

 
Üzifal
 
Érdekes/vidám történetek
Érdekes/vidám történetek : A görény és az Internet

A görény és az Internet


Szepi mindig igényelte, hogy vele foglalkozzunk. Természetesen ez akkor volt a legfontosabb számára, amikor éppen valami teljesen mást szerettünk volna tenni. Egy ilyen alkalommal az Internetre próbálkoztam felcsatlakozni. A számítógép éppen a betárcsázás és jelszóellenőrzés fázisában tartott. Ekkor Szepi már egy ideje próbált hívni játszani, de nem mentem. Akkor felmászott a géphez és a klaviatúrán keresztül odaszaladt hozzám. Letettem és tovább próbálkoztam a csatlakozással. A sokadik sikertelen kísérlet után észrevettem, hogy a jelszó mezőben sokkal több „csillag” van, mint rendesen. És akkor döbbentem rá, hogy az én kis rosszaságom, amikor végigszaladt a billentyűzeten, bizony hozzáírt néhány dolgot a jelszóhoz. Sebaj – gondoltam – beírtam a jelszót újra. A gép azonban közölte, hogy nem megfelelő. Több órás próbálkozás után feladtam. Kiderült, hogy az én drága görényem pont úgy rohant végig a gép billentyűzeten, hogy átírta a jelszót. Azt a kombinációt soha nem tudtuk megfejteni. Teljesen új Internet-csatlakozási lehetőséget kellett létrehoznunk. Szepi viszont elérte, amit akart, mert egy teljes hétig elszigetelt minket az Internettől és így több időt foglalkoztunk és játszottunk vele.

 
Forródrót!!!

Segítségnyújtás éjjel-nappal!

Segítség nyújtás éjjel-nappal!

0670/362-7200

Benefi Évi

 
Pontos idő

Myspace Clocks at WishAFriend.com
 
Ennyien nézték meg az oldalt!
Indulás: 2008-02-03
 
Kennelek / Tenyésztők
 
Hasznos, érdekes oldalak
 

Írd meg születési adataidat: szül. éve, hónapja, napja, óra és perce, a hely ahol születtél. Rendeld meg a horoszkópod!    *****    Nézd meg a minta horoszkópokat itt a fõoldalon, hogy lásd milyen profi elemzéseket kínálok. Ne felejtsd megrendelni!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenézni! Tudd meg Te is, hogy miben segíthet az asztrológia!    *****    Születési, párkapcsolati, gyermek, fogamzási és kérdezõ horoszkóp, rendkívül kedvezõ feltételekkel. Rendeld meg, várlak!    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K